A mexikói „új hullám” – A mexikói film napjainkban
Aki kevésbé járatos a filmművészet aktualitásaiban, azt meglepné az a tény, hogy a 2007-es Oscar gálán 10 jelölést gyűjtöttek be a mexikói filmesek (ebből 3 szobrocskát sikerült elnyerni). Magam is megdöbbenve álltam ezen adat előtt, aztán elhatároztam hogy utánajárok. Az igazi ámulat csak a különféle alkotások megtekintése után következett.
Miről is nevezetes Mexikó a mozgóképszakmában? Erre a kérdésre válaszként egészen biztosan mindenki a szappanoperákat említené. Produkciós cégük, a Televisa szinte gyártósoron készíti a „monumentális érzelmekre” kiéhezett közönségnek sorozatait, amelyek valljuk be, hazánkban is kemény függőséget okoztak. Eszmeiségük természetesen vitatható, szinte mindegyik széria szemtelenül ugyanazokból a panelekből állt, ám mégis volt bennük valami markáns egyediség, ellentétben a hasonló európai, illetve magyar sorozatokkal.
Sajnos, hiába ezen jó tulajdonság, igen sokáig az egyszerű közszórakoztatás szintjén ragadt a mexikói mozgókép.
Az alkotáshoz, bármilyen kreatív folyamathoz elsősorban élmények kellenek, amik pedig élménygazdag környezetben jönnek létre. Ha a filmet, mint médiumot tekintjük, figyeljük csak meg, milyen társadalmi, politikai, kulturális kondíciók mellett jöttek létre az igazán nagy művek. Hasonló kedvező feltételek adottak Mexikóban. Tipikusan az a hely, ahol nem élhetünk ingermentesen. Talán a világ egyik legmisztikusabb országa, köszönheti ezt gazdag történelmi, kulturális hagyatékának. A filmművészetben viszont ennek ellenére sem tudott maradandót alkotni. (Természetesen voltak kivételek, mint pl.: Buñuel Mexikóban forgatott filmjei)
Egészen a 90-es évek elejéig, amikor is bekerült az egyenletbe az örök változó: az alkotószemélyiség. Örök rejtély, hogy az ekkor megérett filmes generáció hogyan tudta napjainkra birtokba venni Hollywood-ot. Erre a talányra a megfejtést véleményem szerint az egészen újfajta látásmódban kell keresnünk, amit három meghatározó rendező munkásságában szeretnék bemutatni.
Pátzay Ádám