A szabad kereskedelem rövid időszaka:

Anglia 1840/50-es években eltörli a Corn Laws-t, a Navigation Act-ot és egyoldalúan eltörli az ipari termékek import vámját. (az angol mezgaz egyértelműen alárendelődik az iparnak)
Franciao. és Németo. Követik az angol példát de csak 1870-1890 között, míg Anglia kitart liberalizmusa mellett az első világháborúig.
Az 1870-1890-es évek a nagy európai válság évei, emigráció, városi és vidéki nyomor, politikai szervezkedések, szakszervezetek születése, stb.
ez a második ipari forradalom kezdete is, a nagy monopóliumok kialakulása illetve az első, a verseny korlátozását, a kartelleket tiltó amerikai törvények megszületése.
a már az első háború előtt létezett óriás vállalatok: Kodak, Ford, General Motors, Chrysler, General Electric, Coca-Cola, Siemens, Nestlé, Saint-Gobain, Ericsson, Westinghouse, stb.
Koncentráció – a vállalat növekedést belső felhalmozásból, a profitok újra befektetéséből finanszírozzák. A banktőke összefonódik az ipari tőkével.
Centralizáció – a vállalat növekedés külső cégek (sokszor a krízisek alkalmával csődbe ment cégek olcsó) felvásárlásán és beolvasztásán keresztül történik.
Természetesen a két forma valamilyen egyvelege történik a gyakorlatban.
A vállalati formák közül az Rt. Részvény Társaság válik a legelterjedtebbé. Ez a forma lehetőséget ad külső tőkék bevonására, a felhalmozott adósságok leírására (a családi vagyon elvesztése nélkül).
A korszak rendkívül korrupt (Panama csatorna építése), így az Rt-ék és a kötvény kibocsátással finanszírozott beruházások sokszor nagy botrányokat okoznak.
Megjegyzendő még, hogy a túltermelési válságok ciklikusak, de országonként más-más időpontokra esnek, így csak az 1929-es nagy válság alkalmával teljes az egyidejűség.
A túltermelési válságok: áresés/zuhanás, termelés csökken, munkanélküliség nő, fogyasztás tovább csökken és negatív visszacsatolás alakul ki. Sokszor kísérik tőzsdei és banki összeomlások is.
A fizető képes kereslet (Keynes) nem elegendő arra, hogy – a növekvő termelékenységgel dolgozó és az egyre több országban beindult iparosodás – a többlet termékeket felszívja.
Se a belső piacok (hiszen a többség nyomorog) se az export (a gyarmatokra, vagy a fél-perifériás országokba) nem képes piacot biztosítani.

Lakosság és tőke export:

1815-1914 között 46 m európai kényszerül kivándorolni – az első hullám még 1840 előtt Angliát érinti, utána az utolérő Németo és skandinávok, a század végén az olaszok, spanyolok, portugálok míg a XX sz elején a közép és kelet európaiakon a sor.
A lakosság többlet a „demográfiai átmenet” következménye:
az ipari, egészségügyi, mezgaz-i stb. fejlődés eredményeként csökken a halálozási ráta (nő a várható életkor)
a születési ráták csak megkésve csökkennek ezért kialakul és stabilizálódik egy magasabb lakosság szám.
Európának van hova küldenie a nyomorgóit a XIX. században
A befogadó országok: USA, Kanada, Argentína, Brazília, Ausztrália, Új-Zéland.
A tőke export követi a lakossági emigrációt, hiszen a ciklikus válságok miatt nem túl ígéretes Európában beruházni: 1840 – 2M $; 1870 – 9M $; 1900 – 28M $; 1913 – 44M $;
Ezzel Európa – részben – új, fejlett országokat hoz létre, „önmagát exportálja”.

A fél-perifériás országok:

Latin-Amerika, Török Birodalom, Egyiptom, Közép-Kelet Európa (oroszo.)
szintén kap a tőke exportból, de nem alakul ki újabb fejlett ország, a verseny erős gazdasági függésbe hozza ezeket az országokat.
ezek az országok politikailag függetlenek, de az ipari modernizációt csak külső pénzügyi forrásokból tudják finanszírozni, tehát eladósodnak.
az eladósodást ellentételezni kell az exporttal – ezek általában mezgaz-i termékek és alapanyagok – olcsó áron.
ezért a beruházások nagy része a kikötőket és az odavezető utakat érinti – vagyis export célú
az eladósodás felhalmozódik, kezelése címén a finanszírozó országok „szakemberei” beleszólnak a fél-perifériás ország gazdaság politikájába (mint jelenleg az IMF)
a teljes perifériától viszont megkülönbözteti, hogy fejlettebb és sokszínűbb a hazai ipari és mezgaz termelés, kisebb a monokultúrák jelentősége
kitörni, utolérni viszont nem tudnak, mert az állami fejlesztési politika nem hatékony, a helyi burzsoázia gyenge és értelemszerűen a már fejlett országok megvédik a „saját” piacaikat. Nincsenek komoly piaci lehetőségeik; se a belső piacukon, se a gyarmatokon vagy a fejlett országokban

A szabad kereskedelmi időszak vége:

az 1873-ban kezdődő nagy válság hatására FR és Németország 1890-től visszaállítja védővámjait (csak Anglia marad szabad kereskedelmi övezet) és már a háború előtt elkezdődik „a kereskedelmi háború”, ami a két világháború közötti időszakban válik majd uralkodóvá.