Izlandot elsőként valószínűleg a görög Pütheasz említi, aki i. e. 330 és 325 között Massaliából (Marseille) indulva körülhajózta a brit szigeteket, járt Orkney-n és Norvégia nyugati partjainál. Az utazásról készített beszámolójában Pütheasz említést tesz Ultima Thule szigetről, ami 6 napi hajózásra esik Britanniától északra. Valószínűleg Pütheasz nem járt a szigeten, de az szinte biztos, hogy a kelták és a norvégok már ebben az időben tudtak a sziget létezéséről.

Régészek római pénzérméket is találtak a szigeten az i. e. 3. századból. De ez sem feltétlenül bizonyítja, hogy rómaiak jártak a szigeten, mert egyesek feltételezései szerint a vikingek vitték Izlandra a pénzdarabokat. Az viszont biztos, hogy a 8. században ír szerzetesek érkeztek a lakatlan szigetre. Papey és Papafjörður nevek ezekre a szerzetesekre utalnak.

850 körül egy norvég hajós (Naddoddur) célja Feröer volt, de egy vihar miatt Izlandon kötött ki. Ő adta a szigetnek a Hóföld (Snjórland) nevet. Néhány évvel később a svéd Gardar körbehajózta a szigetet és visszatérve a kontinensre csupa jót mesélt az újonnan lelt szigetről.  Végül a szigetre érkezett a norvég Flóki Vilgerðarson, de csalódnia kellett, mert a sziget közel sem olyan barátságos arcát mutatta, mint ahogy azt Gardar leírásából sejteni lehetett. El is hagyta a szigetet, amit ő jégföldnek, azaz Íslandnak nevezett (pedig a szemtanúk nem tévedtek, akkor még melegebb is volt az éghajlat és sűrű erdő borította a sziget egyes részeit; a betelepülők azonban ezeket kiirtották, és egy kisebb jégkorszak átmenetileg erősen lehűtötte az éghajlatot, illetve a Laki-krátersor 18. századi kitörései megfosztották a területet a legjobb termőföldtől).

874-ben a mai Ingólshöfðinél kötött ki Ingólfur Arnarson, majd a part mentén hajózott tovább, és telepedett le a mai főváros helyén. A helyet ő nevezte el Reykjavíknak, ami füstös öblöt jelent. Arnarson igazi viking volt, aki kényszerűségből hagyta el Norvégiát, mivel összeütközésbe került a norvég uralkodóval, Széphajú Haralddal. Sok követője akadt, a következő 50 évben egyre többen érkeztek Norvégiából, de ezzel párhuzamosan írek és skótok is megtelepedtek a szigeten. Ezeket a betelepüléseket követően újabb jelentős számú népesség már nem érkezett a szigetre. Nagyjából 100 év kellett ahhoz, hogy a vikingek, írek, skótok keveredjenek, és egy új északi nép, az izlandi létrejöjjön. Ekkor körülbelül 15 000 ember élt a szigeten.

Eközben 930-ban létrehozták a világ első parlamentjét, az Alþinget (angol átírásban Althing). Ennek az oka az volt, hogy Arnarsonék elégedetlenek voltak az otthoni (norvégiai) politikai berendezkedéssel, ezért semmiképpen nem akartak királyságot a szigeten. Fogalmuk sem volt, hogy az új rendszer milyen lesz, de azt gondolták, hogy csak jobb lehet, mint a félelmetes korábbi. Az üléseket hagyományosan nyáron, két hétig tartották Þingvellirben. Itt zajlott a törvényhozás, de emellett kiterjedt társadalmi esemény lett. Az ország lakói messziről jöttek ide, hogy részt vehessenek az eseményen. Nem csak a politikai ügyek színtere volt, hanem sokkal kiterjedtebb társadalmi esemény lett. Házasságok és komoly üzletek köttettek a politikai eseményekkel párhuzamosan.

980 körül több kísérlet is történik Izlandon a kereszténység elterjesztésére, de az első misszionáriusokat többnyire megölték. 982-ben a gyilkosság miatt Izlandról száműzött Vörös Erik (Eiríkur Rauðe) eljut Grönlandra.

1000 körül a norvég király Olaf Tryggvason nyomására az izlandiak felveszik a kereszténységet. Érdekes megemlíteni, hogy amikor a törvénymondó az Alþingban kihirdette a norvég király üzenetét, akkor csak egy kisebb összetűzés után sikerült elfogadni a javaslatot. Így is bizonyos ősi törvényeket megőriztek. A 13. század elején belső viszályok alakultak ki az országban. Ennek köszönhetően 1262-ben az izlandiak elismerik a norvég király, Hakan Hakansson uralmát.

1281-ben a norvég király új törvénykönyvet vezetett be, a Jónsbókot, amely kimondta, hogy Izland Norvégia része. 1300-ban, 1341-ben és 1389-ben is kitört Dél-Izland vulkánja a Hekla, amely komoly pusztítást végzett mind a lakosság, mind pedig az állatállomány körében. 1397-ben Izland Dánia uralma alá került. 1540-től a dán uralom a hatalom erejével terjeszteni kezdte a reformációt, aminek következtében 1550-ben kivégezték az utolsó katolikus püspököt, Jón Arasont is. A püspököt két fiával együtt ölték meg, ugyanis az izlandi papok nem tartották a cölibátust.

A 16. század végén 4 egymást követő nagyon kemény tél köszöntött Izlandra, melynek következtében 9000 lakos halt éhen. 1602-ben beköszöntött a dán kereskedelmi monopólium. A dánok nagyon olcsón halat vásároltak az izlandiaktól, amit jó áron adtak tovább a kontinensen, cserébe viszont az egyéb élelmiszereket drágán adták az izlandiaknak.

A különböző természeti csapások továbbra is sújtották a szigetet. Többször kitört a Hekla, a Katla és az Öræfi is. De az igazán nagy katasztrófát a Lakagígar (Laki-kráterek) kitörése okozta. Ez 1783-ban történt, a kitörés 10 hónapig tartott, melynek következtében mérgező köd fedte be Délkelet-Izlandot. A kitörést követően az állatállomány háromnegyede és Izland lakosságának ötöde elpusztult. Ezt még fokozták a következő évek földrengései és újabb nagyon zord telei.

1800-ban a dán uralom megszüntette az Alþing törvényhozó hatalmát. Öt évszázad külső uralom után a 19. század elején éledezni kezdett az izlandi nacionalizmus. Ennek köszönhetően 1845-ben visszaállították az Alþing eredeti jogait, 1855-ben pedig a dán kereskedelmi monopólium is megszűnt. Az autonómiával kapcsolatos törekvéseket a dánok elutasították és Izlandot Dánia részének tekintették.

1874-ben saját alkotmányt kapott Izland. 1911-ben megalakult az első egyetem Izlandon, természetesen Reykjavíkban. 1918-tól Izland autonóm állam perszonálunióban állt Dániával. Ügyeit a hadügy és a külügy kivételével maga intézte.

1940. április 9-én Németország megszállta Dániát, amely így nem volt abban a helyzetben, hogy továbbra is fennhatóságot gyakoroljon Izland felett. Ezt követően angol csapatok szálltak partra Izlandon, megelőzendő a németek bevonulását. Így az eddig Dánia által intézett ügyeket is az Alþing vette kezébe. 1941-ben az angol csapatokat amerikaiak váltották fel. 1944-ben népszavazást tartottak arról, hogy Izland elszakadjon-e Dániától. Mivel a szavazók 97%-a igennel voksolt, így 1944. június 17-én Þingvellirben kikiáltották az Izlandi Köztársaságot. 1946-ban tagja lett az ENSZ-nek, míg 1949-ben a NATO-nak. Ez utóbbi szervezetnek alapító tagja.

1970-es években kiterjesztette a halászati felségvizeinek határát, a tőkeháború miatt romlott és 1976-ig megszakadt a kapcsolata Nagy-Britanniával. A ’90-es évektől feléledt a gazdaság, és a fejlett infrastruktúrának, oktatásnak és szociális ellátásnak ma Izland Európa egyik legmagasabb életszínvonalú állama. 1980-ban, a világon elsőként, Izland lakossága női államfőt választott. 2009. február 1-jén pedig beiktatták az első leszbikus miniszterelnöknőt. 2009. május 10-én izland kormánya bejelentette, hogy népszavazást tartanak arról, hogy megkezdjék a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval.