A kőkorszakban itt a szán népcsoport élt, a 11. században kezdődött el Ó-Zimbabwe építése, mely a születő sona társadalom virágzó központja volt a 15. századig (mely létrehozta a Mapungubwe királyságot). Ennek a birodalomnak fő eredménye a hatalmas kőből készült épületei, melyek csupán egymásra helyezett gránittömbök és az afrikai civilizációk legjelentősebb kőépítményei közé sorolhatók. A birodalomban már korán megindult a muszlimokkal való kereskedelem (arany, elefántcsont, réz, üveg), majd ezt tovább finomították a 13-15. században a korábbi királyságra rátelepülő Zimbabwe királyságban (illetve a nagy kőépítményeket is). A következő sona birodalom a Mutapa királyság volt, mely a 18. századig létezett, és ismert volt az arany kereskedelmi utjairól, melyeket az arabokkal és a portugálokkal kötött. Azonban a portugálok lerombolták a kereskedelmet és háborút indítottak az állam ellen, mely majdnem össze is dőlt, azonban a támadások hatására a Rozwi Birodalom (mely maga is pusztítót jelent) emelkedett fel és évszázados fejlődésnek köszönhetően kiűzték a portugálokat a területről. Folytatták a kőépítészeti szokásokat, de puskákkal fegyverkeztek fel, hogy megvédjék területeiket és kereskedelmi utjaikat.

1834-ben a Ndebelék a zuluk elől menekülve ezen a területen hozták létre új államukat és 1837-38 között a Rozwikat és más sona államokat bekebelezett Matabeleland (akik délről, Limpopo felől érkeztek és az itt lakókat arra kényszerítették, hogy északra települjenek).

Az 1880-as években megérkeztek a britek, Cecil Rhodes-al, és 1898-ra a területet Dél-Rhodéziának nevezték el (ma Zimbabwe, Észak-Rhodézia pedig Zambia). Megszerezte a területen a bányászati jogokat a ndebele királytól és egyéb szerződéseket igyekezett kötni, megindította a kolonizációt. A helyiek lázadása sikertelen volt, így alsóbb helyzetbe kerültek, a felső körökbe már európai emberek kerültek. Dél-Rhodézia önkormányzó lett 1923-tól és a lakók a britek alatt szolgáltak még a második világháborúban is.

Ezek után a 20. században a britek próbálták a területeket összevonni, mely az erősödő nacionalizmus miatt nem sikerült, illetve megpróbáltak a feketék köztársaságot kikiáltani, amit a britek ellenséges mozzanatnak tekintettek, és ennek polgárháború lett a következménye. 1979-re Ian Smith kormánya (egy fehér fajgyűlölő kormány) belátta, hogy nem győzhet. Megállapodtak a hatalomátadás módjáról és arról, hogy annak során garantálják a fehérek személyes biztonságát. 1980-ban többségi kormány alakult, Rhodézia felvette a Zimbabwe nevet és nemzetközileg elismerten is független országgá vált. A miniszterelnök Mugabe lett, aki államfői tisztséget is megszerzett és folyamatosan diktatórikus rendszert épített ki (azóta is egy személyben államelnök és miniszterelnök). Kiszorította a fehéreket a hatalomból, akik a kaotikus földreform és a pogromba torkolló üldözések elől menekültek is, emiatt a virágzó gazdaság összeomlott és szegénységbe került az ország, a 2002-es választásokat Mugabe meghamisította, így újabb 6 évre meg lett választva. A tiltakozások ellen keményen fellépett, és megindult egy „rendcsinálás,” melyben az ENSZ szerint 700 ezer ellenzéki házát semmisítették meg. A kormány döntéseinek hatására a lakosság 1 millió fővel csökkent és a népesség negyede HIV vírussal fertőzött. 2010-ig meghosszabbították Mugabe mandátumát, hogy összehangolják a parlamenti és elnöki választásokat.

Ó-Zimbabwe romjai

Hatalmas kőromok, Zimbabwe területén, melyek a 13-15. század körül épülhettek. A terület neve valószínűleg a sona néptől származik, Dzimba-dza-mabwe, ami nagy kőházakat jelent (és az ország mai nevét is adja). A 11. század körül kezdték el ezeket felépíteni és 300 éven keresztül épültek, hatalmas 11 méter magas falai vannak és az egyik legrégibb kőépítmény Afrikában. Fénykorában valószínűleg 18 ezer embernek adott otthont.

1531-ben egy portugál helyőrség kapitánya bámulattal ír a romokról, melyek Limpopo és a Zambézi folyó között fekszenek, hatalmas falaikat nem közi össze semmiféle habarcs. A romoknak három nagy része van, egy dombi, egy völgyi komplexus és a nagy bekerítés. Bár a 16. században már tudtak az európaiak is a romok létezéséről, csak a 19. század végén, az angol uralom alatt kezdődtek részletesebb kutatások. A kutatók nem hitték el, hogy afrikai törzsek építhettek ilyen hatalmas épületeket, így az arabokra, föníciaiakra gyanakodtak, mások meg azt képzelték, hogy a jeruzsálemi templom mintájára készültek a kőépületek. A 20. század első felében történtek meg az első tudományos ásatások, melyek során megállapították, hogy az építményeket valóban afrikaiak hozták létre. A 20. század második fele óta a kutatók nagyjából megegyeznek abban, hogy a sona nyelvet beszélő törzsek hozták létre az építményeket még a 15. század előtt.