Elméleti háttér: Keynes

Keynes szerint: a gazdasági válságok és így a háborúk oka a NEM elégséges „fizetőképes kereslet”, amely nem tudja felszívni a termelékenység növekedés eredményét.
Ellentétben a néo-klasszikus iskola híveivel, akik még mindig azt várják, hogy a piaci verseny helyreállítja az egyensúlyi helyzetet, Keynes szembenéz a válságok és az emberi szenvedés problémáival.
Ellentétben Jean-Baptiste Say-vel – a kínálat megteremti a keresletet – Keynes szerint a megtakarítások miatt az állam feladata a többlet kereslet előállítása
A piac önszabályozó rendszere, a “láthatatlan kéz” nem képes a társadalom számára a jólétet és a fejlődést biztosítani
Ugyanakkor – a marxista közgazdasági iskolával szemben – a kapitalizmuson belül keresi a megoldást a felgyűlt problémákra.
Keynes egy kiegyezés, egy kompromisszum a munka és tőke érdekei között, ami – a két háború és a nagy gazdasági válság borzalmai után – megvalósítható.

A keynesi gazdaságpolitika eszközrendszere:

1) Költségvetési politika – a hiány konjunktúra élénkítő eszköz, keresletet teremt, az alacsony, de állandó infláció szintén pozitívan hat a termelésre
Az állami költségvetés a GDP 40-60%-át központosítja és újraelosztja (a háború előtt ez az arány 10% körüli volt)
A maastrichti kritériumok – 3%-os költségvetési hiány és 60%-os állami adósság – már egy “szűkített” keynesi álláspontot tükröz
A szegény rétekeg javára történő ujraelosztás növeli a keresletet, a fogyasztást, hiszen a szegények kevesebb megtakarítással élnek mint a gazdagabbak
2) Adópolitika – az adózás fő célja Keynesnél a szociális ujraelosztás, ezért a vagyon, az örökösödési, a jövedelem és a vállalati nyereségadóknak fontos szerepük van.
A társadalmi igazságosság, a kirívó vagyoni különbségek és főleg a szegénység csökkentése elengedhetetlen a társadalmi béke és a kapitalista rendszer fennmaradásához.
3) A monetáris politika az állam kezében alapvetően kiegészíti az előző két beavatkozási lehetőséget – a kamatláb emelése fékezi a „túlfűtött” gazdaságot, míg csökkentése élénkítőleg hat.
A kamatláb Keynesnél alapvetően a vállalatok beruházásaira hat, hiszen a keynesi években a pénzpiacok jelentősége elhanyagolható.