Nyugati szír kereszténység

A nyugati szírek 451-es Kalcedóni zsinat után váltak ki az egyházból, monofiziták, melynek lényege, hogy Jézusban bár megvan a kettős, isteni és emberi természet a megtestesülés után, mégis az isteni erőteljesebb és felszívja magába a másikat. Ez nagyon meghatározó és nem lényegtelen, így állnak hozzá Istenhez, nyugaton mint barátra tekintenek az Istenre, náluk ez a hangsúly az isteni lét felé tolódik Jézusban, így alázatos, hódolattal teli a megközelítés. Ezek a szírek nem az államalakulat tagjai, hanem szír nyelvűek, egy kis területen, a hegyek között élnek. Ők a jakobiták, Szent Jakab apostolra utal, Jézus valamilyen rokona, az első jeruzsálemi püspök. Azt hangsúlyozzák őrá megy vissza liturgiájuk és liturgikus nyelvük is (az arameus). Jakob Baradaj nevű pap, püspök szervezi egyházszervezetbe a még nem tömörült monofizita híveket. Antióchia köré csoportosultak, ott alakultak meg. Sok üldöztetésben volt részük, Bizánc, a Perzsa betörések, muszlim időkben békében élnek, de a mongol hódítások és az Ottomán Birodalom alatt szenvednek; megőrzik vallásukat, és etnikailag is közel állnak az eredeti keresztény közösségekhez.

A szír kereszténység központja jelenleg Damaszkuszban van, a pátriárka I. Ignatios Zakka. Sok helyen vannak, Svédországban Németországban, Hollandiában, a Közel-Keleten és nagy tömbökben telepedtek le, nem vesztik el az identitásukat.

A szír istentisztelet nagy részét strófikus énekek képezik, néhány hangból álló egyszerű; ezzel vezetik be a szertartások többségét. A strófikus éneklés az egész kereszténységben a 4. században Szent Efrém műfaji reformjaival indult. Egy kortárs gnosztikus irányzat ellen költötte himnuszait és Szent Ambrus himnuszköltészete révén ismertté vált.

A gyülekezeten belül van egy természetes tagozódás, mindenki szépen beáll valahova a sorba, vannak szubdiakónusok, gyerekek, akik már értik ezeket a dolgokat, diakónusok (félvállon átvetett és nem X alakú stóla) és végül archidiakónusok, akik nem is vetik át a vállukon, ők a pap utáni legfőbb méltóság. Még a nőknek is lehet szerepe az éneklésben, már állítólag Szent Efrém kora óta, ez nem emancipáció eredménye, hanem a maronita rítus ezt örökölte (vannak olyan tételek, melyeket hagyományosan nők énekelnek). De férfiak és nők a templomban elkülönülnek. Jellemző a jobb-baloldali osztás, de az elől hátul ülés is (Férfiak elől, nők hátul).

A szakrális tér kérdése. A templom más jellegű, nyugati, másképp kell nekik kihasználni. Hasznos, de kevés változtatással tették alkalmassá, hogy működjön, mert a szírek egy nagyon archaikus szerkezetet, magatartásformát és hangzásvilágot őriztek meg. A hajó megmaradt, a padsorok állnak (csak a két nem szétválasztva van), az oltár a régi (háttal miséző), a szentély végében oltárkereszt, fölötte kis pajzs, szír kereszt, szír felirattal. A hajó és az oltár között ott van a függöny (ami nagyon fontos). Szentélyrekesztő fal, ikonosztáz nincs. Előtte analogion volt, ikontartó, ezen evangéliumoskönyv volt. Másik oldala az olvasóállvány. A padsorok és a szentélylépcső közötti teret igyekszenek kihasználni, a szentélybe nem lehet belépni akármikor. Nagyobb kórus kéne nekik, nem férnek el, és kisebb szentély. Két pulpitos fontos része a kórusnak, erre mennek az énekeskönyvek, körbeállják két karban. A zene felelgetős, állandóan megy, van közben pihenés, de a dicsőítés állandó, lehet még akár látszólagos polifónia is, mikor az egyik elkezdi, de a másik még nem fejezte be (heterofónia). Még egy fontos rész, a karzat, itt egy büfé van, fontos, hogy nincs keretük, nem tudnak sokmindent építeni maguknak. De kell egy hely az elvonulásra, a sok idő miatt pihenés, stb. Fontos tehát, hogy a templom leghátsó részében ki lehet ilyet alakítani, másrészt fontos, hogy itt is hallgatják a misét.

A liturgia nyelve az arameus, régi sémi nyelv, megőrizték egy változatát a keleti és nyugati szír nem sokban különbözik egymástól (ázó a keleti, ózó a nyugati). A Biblia is őriz ebből (Dániel). Ezt az ószírt lefordítanak azoknak, akik csak az újszírt beszélik. Ezt énekelve, recitálva, valami emelt hangon. Fontos, az átváltás, más nyelvekre is sokszor átváltanak, ének közben, stb. döccenés nélkül. A megőrzés akkor van, ha valami nagyon fontos, átalakul nemzeti nyelvre az olvasmány, ahol például fontos a megértése a szövegnek, de megmaradnak a dallamos dolgok, az énekek is, megőrzi a nyelvet.

Az éneklésben nincs leírva a dallam, adott dallamtípus van és szöveg, illetve van egy irányító ember, aki énekli az egészet, a többi hozzá igazodik, de nem zavarja őket a heterofónia. Nyolchangú dallamtár formulakészletei vannak.

A bécsi gyülekezet istentisztelete húsvétkor (a szent három nap történései – Déri Balázs és Földváry Miklós alapján). Egyszerű és mértéktartó a liturgia, sokkal tagoltabb szervezettebb (mint a kopt, vagy bizánci). Megvan a két liturgia típus, a mise (eukarisztikus istentisztelet) és a zsolozsma (a napokat hórákra tagolja). Ebben a három napban az imák, zsoltárok stb. egy sajátos sorozata követhető. Nagycsütörtök: monoton zsoltárének. Monoton szakaszok, rá melizmatikus válasz, felkiáltás, halleluja (ez a nagyhéten is megvan). Ezekre evangéliumolvasás (a zsolozsmában prózában történik és a pap kommentárt fűz hozzá). Ez a két rész minden nap megvan, strófikus ének, alliluja és evangéliumolvasás, majd a napra jellemző drámai mozzanat felidézése. Csütörtökön ez a lábmosás. 12 széket állítottak fel és a pap a tizenharmadik volt, Jézus, behívta a tanítványokat nevükön, kiemelkedő volt Péter (Antióchia püspöke egy ideig Péter volt). Elolvasta a pap a történetet, kellékekkel felállt, felövezte magát, megmossa a tanítványok lábát. Nagypénteken: A fő esemény a kereszthódolat, első kiemelkedő zenei esemény, melyre felkészítik az embert, hogy elérje a hatását. Leveszi a pap a keresztet a talapzatról és piros kendőbe burkolja, négy égtáj felé mutatja. Felfektetik rúdra a keresztet, mindenki átbújik alatta, kitették a bejárati ajtó fölé, hogy mindenki alatta haladjon át, megcsókolja a piros kendőt. Nagyszombat: A fő esemény helyén itt ünnepélyes recitált evangéliumolvasás következett. Eddig ez mindig prózában volt (ez is a dramaturgia része). Húsvétvasárnapi föltámadási szertartás: Itt nagy liturgiai, zenei váltás történt. Csúcspontra jut a qurbonoban. Elhúzzák a függönyt, megváltozik a hang, a mozgás, minden. Csengettyűk vannak, a nők ululálnak, visonganak. Megindító visszatéréssel fejeződik be a szertartás. A sírból feltámadó Krisztust mutatja a kereszten.

Nagyhét Turabdinban. Turabdin hegyei, Mor Gabriel kolostor (397). A szír liturgia archaizmusa; legősibb liturgiai hagyomány és nyelvileg is legarchaikusabb. Legkisebb ág, sokfelé tagolódik. A szír nyelv az ókori arameus leszármazottja. A szír alatt nem Szíriát, vagy a mai szíriai keresztényekre gondolunk, hanem a Jézus korában Izraelben is beszélt arameus egy változatát liturgiában őrző, beszélő keresztényekre. A szír keresztények nagy diaszpórában élnek, elmenekültek.

Az ókori Szíria a tengerparti sávot jelentette és ettől északra levő mezopotámiai síkságot, hegyvidéket. Sémi hagyományú kereszténység tehát a szír kereszténység, ebből származik a kopt és örmény keresztény is. Kívülrekedtek a kalcedóni zsinat után, kis közösségek voltak, korán áldozatul estek az iszlám terjedésének. Központja Antiókhia volt, jelentős ókori város, bár elnéptelenedett mára, itt nevezték a keresztényeket először kereszténynek, Szent Péternek itt volt az első püspöki széke. Az ettől északra levő hegyvidék megközelíthetetlensége miatt megmaradt. Ez a terület Kurdisztán, lakói a kurdok.

Beth Kustan nevű faluban született Szent Gábrielről elnevezett kolostora, Törökországban. A kolostorban sokan laknak, egy apát, két szerzetes, sok tanár, akik szerpapok, családjaikkal és sok tizenéves fiú. Az egyház székhelye ma Damaszkusz, de sokáig Turabdinban volt, a népirtások miatt került át ide. A szír templomok teljesen máshogy néznek ki a kolostorban, a faluban, a városban, ősi területekről van szó (melyeket ma a szírek felújítanak, mint ingatlant; illetve nagy a rombolás, vandalizmus). Ma már ezeken a területeken alig 6000 szír él, a korábbi 150 ezer helyett (a 20. század elején). Ma Nyugat-Európában 150 ezer szír van és máshol is megvan ennyi.

Ezután fontos, hogy az egyháznak van egy civil, nem laikus jellege. Ebben a kolostorban is mindössze három papi állású személy volt, de a pap mellett rengeteg beöltözött szolgálattevő áll, részben szerpapok, diakónusok, szubdiakónusok és alattuk levő kisebb rendek tagjai (felnőtt fiatal férfiak közül kerülnek ki). A nem beöltözöttek énekesként, asszisztensek között vesznek részt a kultuszban (e mögött talán az áll, hogy a fiatalok a legéletrevalóbbak, stb.). Pont emiatt, hogy sok civil elláthat más munkát, nincs olyan nagy szükség papokra (sokra). Fontos az egyházi hagyomány átörökítése. Vannak énekek, dallamok, szövegtípusok, viszonylag egyszerűek, a rítus abban az elevenségben marad fenn, hogy folyamatosan átadják a fiatal generációknak. Nem tudott cizellálódni, megmaradt egy kemény egyszerűségben. A rítus állandó jellege az ismétlődés, azonban ez frissítést is igényel, ez nyugaton a liturgia finomodása (lecserélődik az öröklött tétel, dallam, új értelmet kap minden), keleten ez nem lehet, folyamatosan a létéért küzd, nem is igényel friss viszonyulást az anyaghoz. Aki csinálja nem próbál érzékelni semmit, stb., benne van, azonosul vele.

A hétvégén, vasárnapi iskolában tanulják meg a gyerekek az írást, a szövegeket. Az ige felolvasása először ószírül, majd fejből rögtönzött fordítása jön a fontos szövegeknek (Bécs), Turabdinban rögtönözve, megakadva fordította újszírre. Fontos még a szünetek jelenléte, a felolvasás tempója, nagy szüneteket tartottak két mondat között, de a patrisztikus olvasmányok például tempósabbak, biztos fontos a szöveg értése is. Bécs és Turabdin között a kevésbé rangos olvasmányok dallama egységesebb (és a himnuszok is), de a föltámadási evangélium különbözik, de a kantilláció elve azonos. A himnódia különbözik a Közel-Kelettől, annak hagyományaitól, eredete Szent Efrémnél (szótagszámlálló, strófikus himnuszformát bevezeti a liturgiába) és Szent Ambrus nyolc szótagos, jambikus soraiban keresendő. Az archaikus állapot megváltozása is látszik a himnódiában, a két félkarra oszlás, a strófikus énekek, melyek órákon át szólnak, legjellegzetesebb tétel a himnusz az istentiszteleten. Ez az 4-5. századi megrekedt állapotokat tükrözi. A másik fontos dolog a patrisztikus szövegek felolvasása, mely ugyanebből a korból származik. (Vagyis nagy formaalkotó korszak a szíreknél a patrisztika és máig ebből a korból merítik a kultúrájukat, rítusukat, identitásukat.)

A zsoltározás náluk bizonyos középút, nem nagy terjedelmű, de sajátos előadási formájával kitűnik. Az énekesállványt körbeálló szólisták elmondanak emelt hangon egy-egy zsoltárverset, így felelgetnek egymásnak váltakozva. Kiemelt forma, visszaadja a héber szerkezetet; a nyelv hasonlít a héberre, rövid, mellérendelő, dallami tagok rövidek. Fontos a felelgetés.

További írások a(z) "Kereszténység" kategóriából