Gyógyfürdők Magyarországon

Balf: Nyugat-Magyarországon, Sopron közelében lévő gyógyhatású klímahely. A Fürdő gyógyvizét a 16. századtól ismerik, de vannak akik szerint már a rómaiak is használták. 1975-ben kapott hivatalos gyógyvízi státuszt. 8 féle gyógyforrás, kénhodrogén+só, hidrogénkarbonát van benne. Izületi bántalmakra, fájdalomcsillapításra, nőgyógyászati gyulladásos megbetegedésekre, ivókúraként gyomor és bélbetegségekre jó. Kneipp kúra: végtagok vérkeringésének fokozása, amikor váltogatják a hideg és melegvizet.

Balatonfüred: A 18. század óta használják, szerzetesrendek honosították meg a fürdőéletet. 14-15°C-os a víz, fürdőként használva melegítik. Szénsavas, jelentős vassal, radioaktív vizek is vannak ott. Belélegezve is hasznos. A városban egy szívkórház van, ahol a vízét fürdésre használják. A Kossuth Lajos forrás gyógyvízéből bárki ihat, jó a gyomorra és cukorbetegségre.

Bükfürdő: Nyugat-Magyarországon, Szombathely közelében van. Az ’50-es években olajfúrás közben találták meg a vizet, ami 1000méterről tör fel. ’62-ben lett gyógyvíz, akkor épült meg az első medence, aminek az egyik fele nyitott, a másik zárt. A legnagyobb befogadóképességű fürdő, egész évben nyitva van. Hidrogénkarbonátot tartalmaz, jó a gyulladásra, ivókúraként hurutos megbetegedéselre.

Debrecen: A ’60-as évek óta gyógyfürdő, néhány éve van élményfürdő és wellnes részleg is. A víz 63°C-os amikor feltör, amit négy különböző hőfokra hűtenek. Klórt és hidrogénkarbonátot tartalmaz, jó fájdalomcsillapításra, gyulladáscsökkentésre, szív- és keringési panaszokra.

Dombóvár: Gunaras fürdő, a ’70-es évektől gyógyfürdő. Hidrogénkarbonátos, 55°C-os, amit hűtenek. Érszűkületi betegségekre, gerincbetegségekre, fog- ínybetegségek kezelésére jó. A fürdő mellett van egy nagy tó.

Egerszalók: A víz hatalmas mészkőlerakódást képez a domboldalon, ahonnan lefolyik. ’92 óta gyógyvíz, az elmúlt években kezdték fejleszteni.

Gyopárosfürdő: Orosháza közelében található. Egy természetes tó partján van, a 19. század óta ismert a tó gyógyhatása. 1815-ben egy német nyelvű útikalauz már említést tesz róla. Mág a 19. században gyógyvízzé nyilvánították. Nyitott és zárt medencékben is lehet fürdeni, kb. 40-45°C-os forrásból táplálják. Hidrogénkarbonátos, reumára és nőgyógyászati betegségekre jó.

Gyula: Dél-keleten van, jelentős fejlesztések vannak, várfürdőként is ismert. Az almási kastélyban és a parkban alakították ki a fürdőt. Nagy befogadóképességű, hidrogénkarbonátos, kloridos, magas ásványkincs tartalmú. A legismertebb kút 2500 méter mélyről hozza felszínre a vizet. Baleseti rehabilitációprogramomként, ivókúraként gyomorsavtúltengésre jó.

Hajdúszoboszló: 1925-ben fedezték fel a gyógyvizet földgázkutatás közben. 110 méterről tör felszínre a 75°C-os víz. Kezdetben mosásra használták, 1927-ben nyílt meg gyógyfürdőként, magántulajdonban. A vizet forró aranynak is nevezték. Ásványianyagokban gazdag: jód, bróm, konyhasó, ezüst, réz, ólom, stb. Nőgyógyászati panaszokra, bőrbetegségekre, inhalációként légúti betegségek kezelésére alkalmas.

Harkány: Baranya-megyében van, Magyarország öt legismertebb fürdőjének az egyike. ’90-ig a legnagyobb gyógyfürdő és 180 éve van ott gyógyfürdő. „A reumások mekkája.” A Batthány család alapította. Magas a kéntartalma, bőrgyógyászati betegségekre, csontritkulás kezelésére alkalmas.

Igal: Siófok környékén van, ’47-ben olajkeresés közben találták, 83°C-os, 600méter mélyről jön a felszínre. ’48-ban elkezdték a fürdőkiépítést, kezdetben termál, később gyógyfürdő lett. Jód, klór, fluorid tartalma van. Nőgyógyászati betegségekre, porckopásokra, sebgyógyításra, fog-, így, szájbetegségekre, inhalációként arc/ormelléküreg gyulladásokra jó. Belégzése idegnyugtató.

Mezőkövesd: Zsóry fürdő, Észak-Magyarország legnagyobb gyógyfürdője. A névadó Zsóry Lajos, aki engedélyezte, hogy magánterületén ’38-ban olajat kutassanak. Magas a forrás vízhozama, kezdetben palackozták, később gyógyfürdő lett. 1940-ben készült el az első medence. Kalcium, magnézium tartalmú a víz, fő hatóanyaga a kén. Jelentősen csak a ’70-es években kezdték bővíteni. Strand, élményfürdő is van. Bőrbetegségekre, fájdalomcsillapításra, vérnyomásproblémák kezelésére, baleseti rehabilitáció esetén alkalmas.

Miskolctapolca: (barlanfürdő) Van egy hideg és egy melegvízű forrása, bár a meleg is csak 34°C-os. A víz egy természetes barlangüreget töltött fel, ott van ma a barlangfürdő. A 16. században már ismerték, ekkor épült az első fürdőház. A 20. századig magánkézben volt. 1934-ben nyilvánították üdülőhelyé. Négy különböző barlangot találtak kartcvízzel. ’98-tól folyamatosan bővítik. Hidrogénkarbonátot, kalciumot, magnéziumot, radont tartalmaz, jó kopások kezelésére, csontritkulásra, légúti megbetegedésekre.

Parádfürdő: Három különböző hatású forrás található ott, amit palackban is árulnak. Kénes gyógyvíz. A forrás timsós, magas a vastartalma. 1826-ban találták meg, majd elkezdődtek a fejlesztések. Ybl Miklós tervezett ott számos épületet. A Clarissa forrás magnéziumot, nátriumot, hidrogénkarbonátot és szénsavat tartalmaz, ivókúraként használják. Palackozott változata jó a másnaposság kezelésére, gyomorbántalmakra, epére, májra. Javasolt mozgásszervi megbetegedéseknél, nőgyógyászati betegségekre, vérszegénységre.

Sárvár: Vas-megyében, Szombathely közelében található. A ’60-as években kőolajat kerestek, de víz tört elő 1200-200 méter mélyről. ’80-ben lett gyógyvíz. Két teljesen eltérő forrás van ott, egy 80°C és egy 40°C-os. Az egyik hidrogénkarbonátos, baleseti rehabilitációknál segít, a másik brómos, magas fluortartalommal, így baktériumölő, fertőtlenítő. Jó gyulladáscsökkentésre, bőrbetegségekre, fog-ígybetegségekre. A vizet lepárolják, az összegyűjtött ásványi anyagokat porítva árulják, amit később vízben fel lehet oldani.

Zalakaros: A Balatontól kb. 20km-re található. 35 éve fedezték fel. Víze 96-97°C-os, hidrogénkarbonátot, nátriumot, jódot és brómot tartalmaz, gyulladáscsökkentő hatású.

Gyógybarlangok: Abaliget, Aggtelek, Lilafüred, Budapest