Egyedi természeti adottságok, jelenségek Magyarországon

Barlangok: Aggteleki, Miskolctapolcai barlangfürdő, Tapolcai tavasbarlang, Szemőhegyi barlang, Pálvölgyi barlang, Abaligeti, István és Anna barlang Lilafüreden.

Alborétumok: nem tökéletesen a természet alkotta, az ember is beleavatkozott egyedi növénytársításokkal. A legtöbb kastélyok udvarán jött létre. Füvészkert (amazonaszi tündérrózsa – tavirózsa 2m-es levelekkel), Szarvasi, Alcsúti, Zirci, Szombathelyen a Kámoni és a Jeli.

Áttöréses völgyek: Duna-kanyar

Szigetek, félszigetek: Tihanyi félsziget (ott volt Magyarországon az első tájvédelmi körzet), Szentendrei sziget, Szigetköz, Margit sziget.

Vízesések: Fátyol vízesés, lilafüredi vízesés

Különleges tájképek pl. kőtengerek – Káli medence, ingókövek a Velencei hegységben, Bazaltorgonák pl. a Badacsony környékén, magyar puszták – Hortobágy, Kiskunság, Tokaj, Hegyalja, Kis-Balaton vidéke.

Az egyedi természeti adottságaink egy része az 1972-ben megszületett Világörökség Egyezmény alapján védett. Több, mint 180 ország írta alá az egyezményt, ami inkább kötelezettségeket jelent; az adott területet más célra nem igazán lehet használni, fejleszteni kell. De ha valami felkerül a listára, az turisztikai vonzerő lesz, így hosszú távon megéri. Az egyezmény ötlete a ’40-es években merült fel, amikor Egyiptomban egy gát építése miatt ezer éves templomokat akartak lebontani. Elindult Egy nemzetközi kampány, 50 állam pénzt is adott a templomok védelmében, amiket így átépítettek egy másik helyre. Ezután a megállapodást formába öntötték, megszületett az egyezmény. 1965-ben készült el az első változata és itt született meg a világörökség szó is. A Műemlékek és Történelmi Együttesek Nemzetközi Tanácsa és az UNESCO létrehozta az egyezményt amit 1968-ban fogadtak el. Az ENSZ 1972-ben hagyta jóvá a szövegét. Az első tagokat 5-6 évvel később vették fel, akkor jelent meg az első lista. Az egyezmény fő célja: olyan természeti vagy kulturális értékek listára vevése, amik az egész emberiség számára értékkel bírnak, hitelesek és érintetlenek. Az embléma külső köre a természet képe, a belső négyzet két egymásnak fordított tenyér szimbóluma. Jelenleg két kategóriában lehet felkerülni a listára: kulturális érték, természeti érték és van egy új, a kultúrtáj – a természeti értékek és az emberi hagyományok összefonódása.

Kulturális örökségek: műemlékek, építészeti-, szobrászati-, régészeti értékek. Épületek, épületegyüttesek, helyszínek.

Kritériumok:

  • az emberi alkotószellem remekművei pl. Piramisok, Tadzsmahal, Akropolisz, Kolosszeum
  • meghatározott korszakot szimbolizáló, összefüggő tájépítészeti-, városépítészeti emlékek
  • élő vagy letűnt civilizációk kivételes értékei pl. pécsi ókeresztény sírkamrák
  • egy építészeti stílus kiemelkedő épületegyüttese pl. Pannonhalma
  • speciális emberi települések, letelepedési formák pl. Hollókő
  • egy műalkotás, egyfajta néphagyomány vagy kivételes esemény emlékhelyei – ez önmagában még nem elég

Természeti színhelyek:

  • esztétikai vagy tudományos szempontból jelentős fizikai/biológiai képződmények pl. geológiai-,, kőzettani emlékhelyek
  • kihalásra ítélt állat illetve növényfajták lakóhelye, élettere
  • egybefüggő természeti tájak pl. Hortobágy

Kritériumok:

  • egy földtörténeti korszak megtestesítői pl. Aggteleki barlangrendszer
  • meglévő, működő ökológiai rendszerek
  • rendkívüli természeti szépségek/jelenségek
  • biológiai sokszínűség természetes élőhelyei

(Vegyes helyszínek, ami természeti és kulturális is, összesen 23 ilyen van ami mind a két kategóriában lehet)

Magyar helyszínek:

  • Budapest – A Duna látképe, Andrási út (2 részből áll és 2 külön időpontban került a listára)
  • Hollókő, Ófalu és táji környezete
  • Aggteleki karszt – Szlovákiával közösen
  • Pannonhalmi bencés főapátság
  • Hortobágyi Nemzeti Park
  • Pécsi ókeresztény sírkamrák
  • Fertőtó kultúrtáj – az osztrákokkal együtt kapott védettséget
  • Tokaji történelmi borvidék

Világörökség várományos színhelyei: (Már a várományos listán vannak)

  • Tarnóci ősélőhely – ipolytarnóci ősmaradványok
  • Komárom-Komárnói erődrendszer – közös pályázata a két országnak
  • Dunakanyar kultúrtáj – Visegrád + Esztergom + egyéb értékek
  • Rózsadombi termál kertek vidéke
  • Lechner Ödön és a magyar szecesszió
  • Tihanyi félsziget, Tapolcai medence, Hévizi tó
  • A rómaikori limes magyar szakasza
  • Mezőhegyesi állami ménesbirtok
  • (Magyarország + Szlovákia + Lengyelország) ÉK-Kárpátmedencfe fatemplomai