A végszükség

A végszükség. „30. § (1) Nem büntethető, aki a saját, illetőleg a mások személyét vagy javait közvetlen és másként el nem hárítható veszélyből menti, vagy a közérdek védelmében így jár el, feltéve, hogy a veszély előidézése nem róható a terhére, és a cselekménye kisebb sérelmet okoz, mint amelynek elhárítására törekedett.
(2) Nem büntethető az sem, aki azért okoz akkora vagy nagyobb sérelmet, mint amelynek elhárítására törekedett, mert ijedtségből vagy menthető felindulásból képtelen felismerni a sérelem nagyságát.
(3) A büntetés korlátlanul enyhíthető, ha az ijedtség vagy a menthető felindulás az elkövetőt korlátozza a sérelem nagyságának felismerésében.
(4) Nem állapítható meg végszükség annak javára, akinek a veszély vállalása hivatásánál fogva kötelessége.”

(2) és a (3) bekezdés a túllépést szabályozza

A végszükség fogalmi elemei:

Alapvető eltérés: míg a jogos védelemnél a jog áll szemben a jogtalansággal, addig a végszükségnél a jog áll szemben a joggal. Itt egy veszélyhelyzet alapozza meg a végszükséget. Ennek a veszélyhelyzetnek a forrásai lehet emberi magatartás is, de olyan, ami nem minősül jogtalan támadásnak (pl. felgyújtjuk másnak a házát).

  • Veszélyhelyzet: megalapozza a végszükségletet.
  • Veszélyforrás: lehet emberi magatartás is, de olyan, ami nem minősül jogtalan támadásnak.
  • közvetlenség: a sérelem bekövetkezésének reális lehetőségét takarja.
  • másként el nem háríthatóság: ha van egyéb büntetőjogilag közömbös elhárítási mód, akkor azt kell választani.
  • a veszély előidézése nem róható az elkövetés terhére: az ki felróhatóan idézi elő a veszélyt nem hivatkozhat végszükségre.
  • a végszükségi arányosság: lényegesen eltér a jogos védelemtől: ne okozzunk aránytalanul nagyobb sérelmet, mint aminek az elhárítására törekszünk. Itt viszont csak kisebb sérelmet lehet okozni, mint amit el akarunk hárítani.
  • a végszükség túllépése: szabályozás logikája ugyanaz, mint a jogos védelemnél, csak más mérvű.
  • a vélt végszükség: bizonyos hivatások képviselői nem hivatkozhatnak végszükségre.