Szándékosság (Btk. 13.§) „. Szándékosan követi el a bűncselekményt, aki magatartásának következményeit kívánja, vagy e következményekbe belenyugszik.”

A szubjektív tényállási elemek közül a bűnösség két alakzata, a szándékosság, illetve a gondatlanság szükségképpeni, míg a motívum és a célzat eshetőleges tényállási elemek.

A törvényhozó nem a szándék, hanem a szándékos elkövetés fogalmát határozza meg, mivel a szándékosság alapvetően egy pszichológiai fogalom: egy sajátos akarati állapotot jelent, amely a cselekményt az elhatározástól a végrehajtás befejezéséig végigkíséri.

A büntetőjogi szándékosság tehát nem azonos a pszichológiai fogalommal, két formája az egyenes szándék (dolus directus) és az eshetőleges szándék (dolus eventualis). Mind a két szándékfajtára ugyanazok a szabályok vonatkoznak, tehát a jogi minősítés szempontjából lényegtelen, hogy a cselekményt egyenes vagy eshetőleges szándékkal követték –e el. A büntetés kiszabása szintjén azonban az eshetőleges szándék általában enyhítő körülmény, kivéve azokat a bűncselekményeket, amelyeket tipikusan eshetőleges szándékkal szoktak elkövetni (pl. kiskorú veszélyeztetése). Vannak tehát olyan cselekmények, ahol az eshetőleges szándék a tipikus és vannak olyanok, ahol az egyenes (a célzatos bűncselekmények esetén pedig feltétel az egyenes szándék).

a.) Az egyenes szándék. Az egyenes szándék két elemből tevődik össze: a tények ismeretéből és az ehhez fűződő érzelmi kapcsolatból. Az elsőt nevezzük tudati oldalnak, a másodikat akarati-érzelmi oldalnak. Az akarati-érzelmi oldal jelenti a magatartás következményeinek a kívánását, ez kifejezetten szerepel a Btk. szövegében. A tudati oldal, a tények ismerete nincs benne kifejezetten a Btk-ban, de nyilvánvaló, hogy ahhoz hogy valamely következményt kívánhassunk, azt ismernünk is kell, vagyis előre kell látnunk a következményeket. Felmerül a kérdés, hogy milyen mértékű lehet ez az előrelátás ? Lehet, hogy az elkövető oly módon látja előre a következményeket, hogy azok bekövetkezését már elkerülhetetlennek tartja, lehet, hogy a következményeket valószínűnek tartja, de lehet, hogy csupán reális lehetőségként számol ezek bekövetkezésével. A tudati oldal, a következmények előrelátása két részből tevődik össze:

• (i) a tények tudata,
• (ii) a cselekmény társadalomra veszélyességének a tudata

(i) A szándékosságnak ki kell terjednie a tények ismeretére, mégpedig a törvényi tényállásban szereplő tények (objektív tényállási elemek) ismeretére. Az elkövető szándékának tehát ki kell terjednie az elkövetési magatartásra, az eredményre – ha van -, és az okozati összefüggésre is. Egyes bűncselekmények esetén tehát több tényt (tényállási elemet) kell ismernie az elkövetőnek, más cselekmények esetén kevesebbet. Lényeges, hogy az elkövetőnek nem azt kell tudnia, hogy az adott tényállási elemet a jog hogyan minősíti, nem a jogi fogalom pontos ismeretét kívánjuk meg, hanem a tényeket kell ismernie, az adott tény társadalmi jelentőségével kell tisztában lennie. (Ha valaki megver egy rendőrt, nem azt kell tudnia, hogy a rendőrt a jog hivatalos személynek minősíti, hanem azt, hogy akit ver, az rendőr. Hasonló a helyzet pl. a taxisofőr tekintetében. A megrontás vonatkozásában viszont már szükséges azt tudni, hogy a passzív alany a 14. életévét még nem töltötte be, mivel a passzív alanyok körét a törvény így határozza meg.) A szándékosságnak a minősítő körülményekre is ki kell terjednie, kivéve az eredményt (pl. különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés). Általában kijelenthetjük, hogy a szándékossághoz – mindkét esetben – az un. aktuális tudat szükséges, amit úgy szoktak jellemezni, hogy az adott tény, illetve következmény tekintetében fennáll az aktuális tudat, ha a tényre, illetve a következményre a tettes az elkövetés pillanatában rágondol. A mulasztásos bűncselekményeknél a szándéknak ki kell terjednie a cselekvési kötelességre és a cselekvési lehetőségre is. (pl. a fuldokló esetében az úszni nem tudó személy nem veszi észre a parton lévő mentőövet.)

A tények ismerete és az ehhez kapcsolódó kívánás (vagy eshetőleges szándék esetén a belenyugvás) együttesen jelenti az un. tényszándékot. A tényszándék azonban a büntetőjogi felelősségre vonáshoz még kevés, szükséges ahhoz annak a tudata is, hogy a cselekmény veszélyes a társadalomra.

(ii) A cselekmény társadalomra veszélyességének a tudata. Lényeges, hogy nem azt kell tudnia az elkövetőnek, hogy az adott cselekményt a törvény bűncselekménynek minősítette. Fennáll a cselekmény társadalomra veszélyességének a tudata, ha az elkövető tudja, hogy a cselekménye (materiálisan) veszélyes, vagy tudja, hogy az jogellenes (jogszabályba ütközik), vagy tudja, hogy a cselekményt a társadalom elítélendőnek tartja. Akármelyikkel tisztában van az elkövető, fennáll a cselekmény társadalomra veszélyességének a tudata. Fontos: aki a tényeket ismeri, az általában tisztában van a cselekmény társadalmi jelentőségével: hasznosságával vagy veszélyességével is.

b.) Az eshetőleges szándék. Az eshetőleges szándék tulajdonképpen a büntetőjog mesterséges kategóriája. Tudati oldala megegyezik az egyenes szándékéval, azzal, hogy a következmények előrelátásának mértéke tekintetében itt az elkerülhetetlenség tudata nem szerepel: aki a cselekménye következményeit elkerülhetetlennek tartja, az már egyenes szándékkal cselekszik. Akarati-érzelmi oldala a következményekbe való belenyugvás, amit – az egyenes szándékkal ellentétben – tehát nem jellemez egyfajta pozitív érzelmi színeződés, mint a kívánást. A belenyugvás tulajdonképpen közömbösséget jelent a cselekmény következményeivel kapcsolatban, de belenyugvásnak kell tekinteni azt az esetet is, ha az elkövető talán szívesebben venné, ha a következmények elmaradnának, de ezért nem tesz semmit, csak a szerencséjében, a véletlenben bízik, vagyis nincs alapja a bizakodásának. (általában arról van szó, hogy az elkövető valamely tevékenységet fejt ki, de ennek során káros következmények is beállanak és az elkövető e következményekkel kapcsolatban közömbös, pl. biztosítási csalást akar elkövetni, felgyújtja a nyaralóját, de a károkozás következtében mások meghalnak, az elkövető azonban – aki számolt e lehetőséggel is – közömbös eziránt.)

Különbséget lehet tenni sértő szándék (a materiális sértő bűncselekmények esetén) és veszélyeztető szándék között (a materiális veszélyeztető bűncselekmények kapcsán). Az első esetében a tényállásszerű eredmény valamilyen sérelem (pl. testi sértés), az utóbbi esetben veszélyhelyzet kialakulása:

• van olyan bűncselekmény, ahol az eredmény veszélyhelyzet kialakulása, de a szándékosság kiterjedhet a veszélyhelyzet okozására is. (pl. a kiskorú veszélyeztetése valósul meg akkor is, ha az elkövető szándéka csak a kiskorú testi fejlődésének veszélyeztetésére terjedt, de akkor is, ha – ezen túlmenően – a testi sértés okozására is.
• vannak azonban olyan bűncselekmények is, ahol a szándék a veszélyeztetésen túl már nem terjedhet ki pl. a testi sértés, vagy a halál okozására. Ezt nevezzük limitált veszélyeztetési szándéknak. Így az a gépjárművezető, aki ijesztgetési célzatból szándékosan veszélyezteti a kerékpáros életét, de a kerékpáros halálára még az eshetőleges szándéka sem terjed ki, a közúti veszélyeztetés bűntettét követi el. Ha viszont halálra akarja gázolni, de a kerékpárosnak sikerül az utolsó pillanatban az árokba ugornia, a szándékos emberölés kísérlete valósul meg.

Különbséget tehetünk előzetes megfontolásból származó szándék (pl. előre kitervelten elkövetett emberölés), illetve rögtönös szándék (pl. erős felindulásban elkövetett emberölés) között. A szándék erőssége, intenzitása pedig a büntetés kiszabása során figyelembe vehető körülmény.