Az autó (személygépjármű, személykocsi) utasok szállítására alkalmas kerekes jármű melyet saját motor hajt. A legáltalánosabb definíciók szerint – melyek azért teljesen tökéletesnek nem nevezhetők – az autók elsősorban szárazföldi közlekedésre készültek, egytől hét ember szállítására alkalmasak, s tipikusan négy kerekük van. 2002-ben 590 millió autó volt világszerte, azaz nagyjából 11 emberre jutott 1 autó, ezen belül is csak az Egyesült Államokban 140 millió gépjármű került regisztrálásra, tehát itt szinte minden második ember rendelkezik autóval.

Az autók története

AutóA gépkocsi elődje, a lovaskocsi szükségszerű átalakuláson ment át, midőn a lovat mint vonóerőt a hőerőgép váltotta fel. A gőzgép és a villamos motor járműmotorként való alkalmazását célzó sikertelen próbálkozások után végül is csupán a robbanómotornak elnevezett benzinüzemű motor vált be az autók részére, a nehézolaj hajtóanyaggal működő dízelmotort általában a nagy tömegek mozgatására tartották fenn. Készülnek dízelmotor személygépkocsik is, mivel olcsóbban üzemeltethetők.

Az autók gyártásában (elsősorban a Nissan és Toyota cégeknek köszönhetően) Japán az egyik világleső, de kiemelkedően jelentős az Egyesült Államok autó gyártása is (General Motors, Ford), mely hatalmas vállalatai révén az európai termelés nagy részét is uralja, megelőzve Nyugat-Európa országait (Németország, Olaszország, Franciaország, Nagy-Britannia), ahol szintén erős vállalkozások vannak (Volkswagen, Daimler-Benz, Mercedes, Renault, Peugeot, British Leyland, Austion, Fiat).

Az autó történetének legfontosabb évszámai

Az autó felépítése

Használt autóAz autó vagy gépkocsi három fő részből tevődik össze: motor – feladata a gépkocsi hajtása; alváz – ezt két párhuzamos hossztartó alkotja, melyeket keresztmerevítők kapcsolják össze; kocsiszekrény (karosszéria) – az alvázhoz csatlakozik rugalmasan. Az alváz támasztékul szolgál a gépészeti szervek részére: motor, erőátvitel (sebességváltó), hajtótengely, hátsó tengelyhíd a kiegyenlítőművel (differenciál) és keréktengelyek, a kormánymű, a fékek és a karosszéria rugalmas felfüggesztésére.

A kocsiszekrény – a vezetőfülke és az utastér alkotója – kezdettől fogva folyamatos tökélesítésen esik át a kényelem és a biztonság érdekében. Az autó kellő úttartási képességének szempontjai azonban a kocsiszekrény és az alváz merev egymáshoz kapcsolását tették szükségessé, s így ez az együttes önhordozó lett a karosszéria. Ez a megoldás kompromisszum, minthogy a kontúrvonal csupán szűk határok között változhat, és az aerodinamikailag legkisebb ellenállást eredményező profilalakok nehezen alkalmazkodnak az utaskényelem parancsoló követelményéhez.

Használt autó

Az autó adás-vétel egyik húzóágazata a használtautó kereskedés. A használt autók értelemszerűen olyan autók, melyeket nem újonnan árusítanak, hanem már volt egy vagy több korábbi tulajdonosuk. Sok autó kereskedés kínál eladó használt autókat, de a vétel történhet közvetlenül az előző tulajdonostól is.

Összegzés

Az autó napjainkban szinte nélkülözhetetlen velejárója mindennapi életünknek, hiszen ha mi gyalog vagy tömegközlekedéssel járunk is, kikerülhetetlen, hogy ne találkozzunk autók ezreivel. Egy-egy autó sok bosszúságot is okozhat, de talán sokkal több előnye van, hiszen mindennapi életünket, közlekedésünket, nagyban segíti.

Vissza a technika főoldalra: Technika >>