BalatonA Balaton (német: Plattensee, angol: Lake Balaton) Közép-Európa legnagyobb édesvízi tava. A Balaton felszíne 595 négyzetkilométer, hossza 78 kilométer, átlagos mélysége 3 méter. A tó Balatonfűzfő és Balatonvilágos között a legszélesebb (12 km), míg Tihany és Szántód között a legkeskenyebb (1,5 km). A Balaton közvetlen vízgyűjtő területe 2577 négyzetkilométer (a Zala nélkül, mely a legnagyobb táplálója). A Balaton vizét a Sió vezeti a Dunába. Kedvelt kirándulóhely, nemcsak magyarok, hanem külföldi turisták is gyakran felkeresik. A tó mellett nagy vonzereje van a környéknek is, például az északi part szép fekvésű kirándulóhelyinek.

A Balaton kedvel nyári üdülőhely, szállás , legyen az apartman, hotel, camping vagy éppen eladó ingatan szinte minden településen található. A nyár folyamán rengeteg rendezvény, buli, party is megrendezésre kerül a Balaton körül (pl. Balaton átúszás). Leglátogatottabb települése Siófok, ahol a Hotel Azúr is található.

A Balaton földrajza, kialakulása

A Balaton a Dunántúlon fekszik, annak is a közepén. Határai északon a Balaton-felvidék, nyugati és déli irányban a Zalai- és a Somogyi-dombság, míg keleten a Mezőföld. Balaton viszonylag fiatal képződmény, a kutatók 18-22 ezer évre becsülik a korát. A jégkor legvégső szakaszában kezdődött a kialakulása, amikor is ezt a térséget a Pontuszi-tenger, később annak maradványa, a Pannon-tó borította.

Balaton apartmanA területet a vízgyűjtő terület különböző patakjai lassan feltöltötték, azonban a jégkorszak végi földmozgások töréseket hoztak létre, így kialakult egy medencerendszer a kéreg lesüllyedésével. Ezután különböző felszíni hatások eredményeként a több, kisebb tóból egy nagyobb medence jött létre, ez a folyamat hozzávetőleges 5-7 ezer évvel ezelőtt zajlott le. A továbbiakban a klimatikus változásoknak megfelelően alakult a Balaton területe is. Előfordultak szélsőségek is, például, hogy a Tapolcai-medence tanúhegyei szigetként álltak ki, de volt arra is példa, hogy szinte kiszáradt az egész Balaton. A Sió-zsilip (Siófok) 1863-as megépítése óta állandó a tó vízszintje.

Az időjárás és a Balaton viszonya

Balaton ingatlanA Balaton felszínét több mint 2000 órán át süti a nap évente, s mivel kis mélységű tóról van szó, ezért hőmérséklete gyorsan követi a levegő hőmérsékletét. Nyár közepén, tartósan forró napokon nem ritka a 24-27 Celsius-fokú Balaton sem. Szintén a sekélység miatt támaszt az észak-északnyugati szél gyakran erős, meredek hullámzást. A sokszor hirtelen keletkező balatoni viharok akár két méteres hullámokkal is járhatnak, mely tragédiához is vezethet, ezért építettek ki egy egységes viharjelző rendszert a tó körül.

Télen, ha tartósan fagypont alatt van a hőmérséklet, akkor a part menti területek rendszerint befagynak, lehetőséget biztosítva a téli sportok, főként a korcsolyázás kedvelőinek. A jég 20-30, de akár 60 centiméteresre is megvastagodhat, mielőtt azonban rámennénk a jeges Balatonra fontos utána érdeklődni, hogy valóban biztonságos-e a jég, vagy esetleg még nem elég erős.

A Balaton növény- és állatvilága

Balaton campingA Balaton mérsékelten meleg, mérsékelten száraz éghajlata gazdag és értékes növény- és állatvilág kialakulását tette lehetővé. Gyakoriak a hínárok, főleg a part menti vízben, szintén a partok közelében található sok nádas, mely hangulatos képet fest. A nádasoknak emellett jelentős feladatuk is van: védenek a hullámzás ellen, a part felé jó bioszűrők, a halak bölcsője, s több védett növény is (pl. orchideafajok) él a nádasok területén.

A Balaton állatvilága rendkívül gazdag. A tóban és környékén több mint 1400 különböző állatfaj éli mindennapjait. Kagylók, szitakötők, különleges bogarak (pl. feketejegyű nádfutó). A Balatonban körülbelül ötven halfaj tenyészik (garda, csuka, fogassüllő, dévérkeszeg). Sok madárfaj honol errefelé, illetve itt pihennek meg útjaik során (pl. tőkés récék, szárcsák), itt van találkozóhelyük. A nádasokban és a Balaton környékén többféle emlős is megtalálható (pl. vidra, cickány, denevér).

A Balaton történelme

Balaton hotelA Balaton környékén már az ősidők óta élnek emberek, ezt mutatják a ránk maradt újkőkori leletek (pl. lovasi festékbánya). A vaskorból származik a tihanyi földvár, s számos kelta és római lelet is előkerült. Tudunk arról is, hogy a rómaiak voltak az elsők, akik a Balaton körüli hegyek lejtőire szőlőt telepítettek. A népvándorlás során a honfoglaló magyarok a Balaton környéki területeket is elérték, s az Árpád-ház idejében több komolyabb telep is létesült. Legismertebb a tihanyi apátság altemploma, ahol a kolostor alapítója, I. András is nyugszik. A tatár és török pusztítás után csak a 18. században élénkült meg a Balaton körüli élet újra. Megindult a fürdőélet, kezdtek megjelenni az első üdülők, villák, s a szőlő- és bortermelés is megélénkült a filoxéra járvány ellenére.

Közlekedés a Balaton körül

A Balaton közlekedése jónak mondható. A tó egyszerűen és gyorsan megközelíthető Budapestről, akár autópályán kocsival, akár vasúton keresztül. A helyi közlekedést helyi utak, kerékpárutak és természetesen a balatoni hajózás segíti. Tavasztól őszig zajlik a hajóközlekedés a vízen, kezdetben tutajokkal jártak az emberek, majd Széchenyi István támogatásával megkezdődött a 19. század közepén a balatoni gőzhajózás.

Fontosabb balatoni települések

A Balaton legkedveltebb turista helyei, ahol apartman, camping, hotel, vagy egyéb szállás található, de akár eladó ingatlan vagy egy jó party is biztos vár ránk a nyár folyamán: Balatonfüred, Balatonlelle, Siófok (Hotel Azúr, aranypart), Tapolca, Fonyód, Tihany, Balatonalmádi.

Vissza a földrajz oldal főoldalára: Földrajz >>